Az oldal megtekintéséhez kérem engedélyezze a javascript futtatást!

Az örökbefogadás menete

Az érdeklődő gazdijelölt levelet ír nekünk (emailben, ide: magyarvizslasos@gmail.com), kitölti a kérdőívünket, hogy jobban megismerhessük, és ha minden oké, egyeztetés, ismerkedés után a gazdijelölt meglátogatja a kiszemelt kutyust. Ekkor még nem viheti haza. Ha a kutyus készen áll az örökbefogadásra (tehát egészséges, és már túl van az ivartalanításon), és minden egyéb feltétel is stimmel (tehát mindenki mindenkinek szimpatikus :-)), akkor egyesületünk valamelyik tagja személyesen viszi el a kutyát örökbeadni a gazdijelölthöz, ennek célja, hogy láthassuk, hová kerül a kutyus, és az emailezés után személyesen is megismerhessük a gazdKutyajelöltet. Kutyát csak benti vagy kinti-benti tartással adunk örökbe, tehát csak kerti tartásra nem adunk kutyát, ez alól az eddigi 7 év során csak néhány kivételt tettünk, egy-két olyan védencünknél, akik kifejezetten utáltak lakásban lenni, de az esetek 99%-ában ez nem jellemző. Fontosnak tartjuk, hogy kertes ház esetén is meg legyen adva a kutyának a rendszeres sétáltatás (nem csak a kertben, hanem utcán-erdőn-mezőn-parkban stb.!!), s természetesen a rendszeres állatorvosi felügyelet, jó minőségű élelem, s nem utolsó sorban rengeteg szeretet, s élethosszig történő gondoskodás, felelősségvállalás. Tehát megfontolt örökbeadásokra törekszünk. Minden védencünk oltva, chipezve, ivartalanítva kerül új gazdához. Az örökbefogadási szerződésben azt is rögzítjük, hogy a gazda nem adhatja tovább másnak a kutyát, tehát ha bármi miatt meggondolja magát, nekünk kell szólnia és mi visszavesszük magunkhoz és új gazdát keresünk neki. Alapszabály továbbá, hogy ha elszökik, elveszik a kutya, akkor 24 órán belül értesítenie kell bennünket. Az örökbefogadásnak nincs díja, de adományt (akár pénzbelit, akár mást, pl. kutyatápot, stb) örömmel elfogadunk, hiszen évi 4-500 kutyus kerül a gondozásunkba, akiknek ellátása nagyon sokba kerül és csupán az adományokból finanszírozzuk mindezt, állami és egyéb segítséget nem kapunk.
Minden tőlünk kikerülő kutya oltott, parazitamentesített, chippezett és ivartalanított. Esetleges egészségügyi problémáiról felvilágosítást adunk, elmondjuk mivel jár annak a kezelése, továbbá igyekszünk a lehető legrészletesebb tájékoztatást nyújtani az általunk megismert tulajdonságairól, viselkedéséről.

Örökbefogadás előtt, kérjük, a mellékelt kérdőívet kitöltve juttassa el az alábbi címre:

magyarvizslasos@gmail.com

Örökbefogadás minden esetben csak az ÖRÖKBEFOGADÓ NYILATKOZAT feltételeinek elfogadása és aláírása után lehetséges.

ÖRÖKBEFOGADÓ NYILATKOZAT
   
Alulírott ..................................................................................................................(lakcím: .................................................................................................................., személyigazolvány-szám: .............................)
- továbbiakban Örökbefogadó - a mai nappal örökbe fogadom a ...................................................nevű, ................................fajtájú ............... korú .............ivarú kutyát a Futrinka Utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport Egyesülettől (1115 Budapest, Fraknó u. 14/B) - továbbiakban Egyesület - az alábbiak tudomásul vételével:
  1. az Örökbefogadó a kutyáról annak élete végéig felelős gazdaként köteles gondoskodni, biztosítva mind a fizikai, mind a szellemi fejlődéséhez és épségéhez szükséges feltételeket;
  2. az Örökbefogadó eleget tesz minden jogszabályban előírt bejelentési és oltási kötelezettségének a kutyával kapcsolatban;
  3. az Örökbefogadó a kutyát nem ajándékozhatja tovább, probléma felmerülése esetén köteles az Egyesületet értesíteni, a kutya esetleges elveszése esetén 24 órán belül;
  4. az Örökbefogadó a kutyát nem tartja tartósan láncon;
  5. az Egyesület tagjai - előzetes egyeztetést követően - az örökbe adott kutyát és körülményeit ellenőrizhetik, nem megfelelő tartás észlelése esetén a kutyát visszavehetik;
  6. az Egyesület az állatot ellenérték nélkül adja át az Örökbefogadónak, de minden, a többi állat mentéséhez való hozzájárulást megköszönünk.
   
Chipszám: ....................................................................................................................
Oltások: .......................................................................................................................
Egyéb megjegyzések:
Kelt:.......................................................... ..........................................................
   
................................................................ ................................................................
Örökbefogadó az Egyesület képviseletében
................................................................ 06-__ - ___ ____
Telefonszám Telefonszám
................................................................ info@futrinkautca.hu
E-mail cím E-mail cím